PolyAcryl Gel Prime - Tubusos Polygel - Shimmer Tan 15g

PolyAcryl Gel Prime - Tubusos Polygel - Shimmer Tan 15g

Nail Star VIII

Perfect Virágkarnevál

2013-08-21

2013-09-19

2013-09-30

Oszd meg a versenyt másokkal is, és szavazzanak a Te versenymunkádra!

Nézd meg mások milyen versenymunkákkal készültek a Nail Star versenyre.

Galéria


Versenykiírás

A 8. Nail Star verseny témája idén ősszel: Perfect virágkarnevál

Legismertebb, ugyanakkor Európában is rendkívülinek számító hazai Virágkarneválunkat Debrecenben rendezik, idén már 44. alkalommal. Az eleinte egynapos fesztiválnak induló rendezvény mára már egy hetessé nőtte ki magát, és a zárónapon, Augusztus 20-án vonulnak fel a virágkocsik. A virágkocsik monumentalitását mutatja, hogy 2-3 héttel a rendezvény előtt kezdik építeni őket, akár 30-40 embert is bevonva egy-egy kocsi munkálataiba. Átlagosan a kocsikon 3 millió szál virág kerül fel egy alkotásra, ebből 200-250 ezer szál friss virág. Hihetetlen adatok, nem?

Mi most nem várunk tőletek ennyi virágot, de szeretnénk, ha a Virágkarnevál hangulatát visszaadnátok a körmökön is!

A feladat a Nail Star versenyeken már megszokott: Alkossátok meg a legszebb körmöket, és a hozzájuk tartozó kiegészítőt!

És hogy milyenek legyenek ezek a körmök? Természetesen virágosak! A kiegészítő pedig kövesse a köröm fő motívumát, és készüljön apró virágokból!

ÚJ! Palota Kupa - szakmai közönségdíj a Körömpalotán!

Mivel idén ősszel a Nail Star verseny keretein belül egy sokkal összetettebb feladatot kaptatok, mint eddig, ezért szeretnénk valami különlegessel meglepni Titeket!
Ez pedig a PALOTA KUPA!

Ha úgy gondolod, hogy a te versenymunkád szakmai szemmel megállja a helyét, itt a lehetőség, hogy megmérettesd a kollégák előtt is! A Körömpalotán kiállított Perfect Virágkarnevál kiegészítőket a szakmai közönség értékelheti és az ő zsűrizésük alapján kikiáltott Palota Kupa - szakmai közönségdíjat még aznap átadjuk!

 

Nyeremények

I. Helyezett:

  • 100.000 Ft értékű ajándékcsomag, a kiváló minőségű és innovatív Perfect Nails műköröm alapanyagokból és kiegészítőkből
  • Egy éves előfizetés a "Szépvilág Extra" szakmai magazinra
  • Step by step megjelenési lehetőség és egyoldalas interjú a "Szépvilág Extra" szakmai magazinban
  • Nemzetközi minősítő oklevél


II. Helyezett:

  • 50.000 Ft értékű ajándékcsomag, a kiváló minőségű és innovatív Perfect Nails műköröm alapanyagokból és kiegészítőkből
  • Egy éves előfizetés a "Szépvilág Extra" szakmai magazinra
  • Nemzetközi minősítő oklevél


III. Helyezett:

  • 30.000 Ft értékű ajándékcsomag, a kiváló minőségű és innovatív Perfect Nails műköröm alapanyagokból és kiegészítőkből
  • Egy éves előfizetés a "Szépvilág Extra" szakmai magazinra
  • Nemzetközi minősítő oklevél


Közönségdíj:

  • 20.000 Ft értékű ajándékcsomag, a kiváló minőségű és innovatív Perfect Nails műköröm alapanyagokból és kiegészítőkből
  • Nemzetközi minősítő oklevél


Palota Kupa:

  • 30.000 Ft értékű ajándékcsomag, a kiváló minőségű és innovatív Perfect Nails műköröm alapanyagokból és kiegészítőkből
  • Nemzetközi minősítő oklevél

A versenyről

A verseny jellege: Internetes körömdíszítő verseny

Nevezési díj: nincs

Értékelés: 3 helyezés szakmai zsűri által, 1 különdíj a közönségszavazat alapján (A képekre bárki szavazhat, kommentelni pedig az eredmények megszületése után lehet) és 1 Palota Kupa szakmai közönség által a Palota Kupán.

A versennyel kapcsolatban érdeklődni a program@perfectnails.hu címen lehet!

Versenykiírás

A körmök:

  • hossza, formája bármilyen lehet
  • a körmök alapanyaga bármilyen kereskedelmi forgalomban kapható anyag lehet, nincs megkötés sem a márkára, sem a technikára
  • díszítésként bármilyen, kereskedelmi forgalomban kapható dísz használható
  • műköröm alapanyagból készült 3D díszítés (tehát nem készen kapható dísz) legalább egy ujjon kötelező, maximum a köröm hosszával egyező magasságban, és maximum a köröm felét takarhatja el
  • Strasszkövek és festékek korlátlan mennyiségben használhatók
  • Francia körmök esetén körömágyhosszabbító anyag használható
  • Semmilyen védett logo, ábra nem lehet a körmön
  • A körmökhöz legalább 2 Perfect Nails terméket használj, ezeket a szervező a későbbiekben ellenőrizheti

Kiegészítő:

  • A kiegészítőnek apró virágokból kell állnia
  • Bármilyen, a körömépítésben is használt anyaggal készíthető (porcelán, zselé, akrilfesték, körömlakk, egyéb díszítő anyagok)
  • Kereskedelmi forgalomban kapható alap, pl drótváz, háló, stb használható, de teljes mértékben be kell borítani apró virágokkal, a váz egy eleme sem látszódhat ki!
  • Csak 3D elemből állhat, ezek anyaga lehet zselé és porcelán is, a továbbiakban korlátlanul díszíthető
  • Strasszkövek, és festékek korlátlan mennyiségben használhatók
  • A kiegészítő a körmök díszítésének fő motívumát kövesse (értékelési szempont!)
  • Semmilyen védett logo, ábra nem lehet a kiegészítőn

A fotóról:

  • Legyen profi minőségű, olyan, ami címlapként és poszterként is jól mutatna
  • A fotón szerepelnie kell legalább egy kéznek, minden ujjon látható körömmel és a körmös által készített, a körömhöz illő virágokból álló kiegészítőnek, ezen kívül bármilyen dekoráció látszódhat (törülköző NE legyen a háttér...)
  • A képen élességet, fehéregyensúlyt lehet állítani, bármilyen egyéb retusálás TILOS (retusálásnak számít a kép feliratozása, keret készítés, körbevágás, homályosítás, színmélység állítás, háttércsere, a kép részleteinek eltüntetése, javítása, új elemek hozzátétele, stb, és minden olyan munka, mely a körmök és a kiegészítő minőségét látszólag javítja) Ezt a szempontot szakember ellenőrzi.
  • A képen nem lehet semmilyen, a készítőre, vagy termék márkára utaló jel
  • A körmök és a kiegészítő is legyen éles, jól kivehető (póz nincs megszabva)
  • Mivel értékelésnél fő szempont a fotó minősége, összhatása, törekedj egy egyszerű, de látványos képi világra!

A versennyel kapcsolatban érdeklődni a program@perfectnails.hu címen lehet!

Beküldési feltételek

  • 1 versenymunkát nyújthat be minden versenyző.
  • A képeket kérjük digitális formában, minimum 300dpi minőségben (ajánlott felbontás: 600dpi) a www.nailstarcompetition.com oldalra feltölteni. A fotók retusálása tilos!
  • A beküldött fotó nem tartalmazhatja semmilyen termék reklámját, logóját, és a készítő nevét, a kép egyetlen pontján sem lehet ilyen részlet. A versenymunka és a beküldési adatok nem adhatnak lehetőséget semmilyen személyi azonosításra
  • Nemzetközi szakemberek részvételét, határon túli munkákat is várunk.
  • A beküldött munka még nem vett részt semmilyen korábbi versenyen
  • A közönségszavazás elindítása előtt a munka nem publikálható, a versenyző részéről is biztosítani kell az anonimitást.
  • A fénykép feltöltésével a versenyző a verseny szabályait elfogadja, és hozzájárul, hogy adatait (név, település) a verseny szervezője az eredményhirdetéskor megjelenítse, illetve a pályamunkát a jövőben reklámtevékenységhez felhasználja.
  • A fotón, a körmökön és a kiegészítőn nem szerepelhet semilyen védett logo, márkajelzés, figura, stb.

Értékelési szempontok

Mivel kinagyított fotó alapján születik a döntés, a kép legyen kompozíciójában esztétikus, minél jobb minőségű, és a részletek is kidolgozottak.

Fő szempontok:

  • A munka minősége, kidolgozottsága
  • Kreativitás, egyediség
  • A minta nehézségi foka
  • A körmök és a kiegészítő összhangja
  • Színek harmóniája
  • Fotó minősége, hangulata (pontazonosság esetén ez a szempont dönti el, melyik beküldött munka a jobb)

Közönségszavazat

Az előző alkalomhoz hasonlóan ezen a versenyen is a képek lájkolásával lehet szavazni. Aki a legtöbb “Lájk”-ot gyűjti, az nyeri a közönségdíjat. Népszerüsítsd a feltöltött képet a közösségi oldalakon, hogy Tiéd legyen a legtöbb szavazat!

A versennyel kapcsolatban érdeklődni a program@perfectnails.hu címen lehet!

A Palota Kupa verseny menete

  • Készíts versenymunkát a Nail Star VIII: Perfect Virágkarnevál versenyre, és nevezd be a fotót (töltsd fel a verseny honlapjára a képet)
  • A kiegészítőt, amit a körömhöz készítettél, nevezd be a Palota Kupa versenyre előzetesen az alábbi email címen: program@perfectnails.hu
  • Hozd el a kiegészítőt a Körömpalotára. A versenymunkáknak a Körömpalota nyitására (reggel 9óra), de legkésőbb nyitás után 1 órával (délelőtt 10órára) meg kell érkeznie, hogy kiállításra kerüljön.
  • Várd izgatottan a nap végét, amikor kiderül majd, hogy kinek a munkáját ítélték a kollégák Szakmai Közönségdíjasnak
  • Az eredményhirdetés a szakmai közönség által kitöltött zsűrilap és pontozás alapján történik.

A szakmai közönség zsűrilapok érkezéskor, a regisztrációnál vehetőek át. A kitöltött zsűrilapokat délután 14 óráig kell leadni a Palota Kupa teremben, ahol a versenymunkák kiállításra kerülnek.

Eredményhirdetés a Körömpalota végén, utolsó műsorszámként kerül megrendezésre. A Palota Kupa, szakmai közönségdíj csak ott a színpadon személyesen vehető át, a győztes munka bemutatásával. Amennyiben a kihirdetett nyertes nem tud a színpadon megjelenni, a Palota Kupa nyereménye automatikusan az utána következő, a színpadon személyesen megjelenő díjazottat illeti.

Határidők

Képek feltölthetők: 2013 Szeptember 15. (reggel 10 órától) – 2013 Szeptember 18. (este 24 óráig)
A képekre szavazni: 2013 Szeptember 19. és 2013 Szeptember 29. közt lehet
Online eredményhirdetés: 2013 Szeptember 30 után
Díjátadó: Október elején a Körömpalotán

A versennyel kapcsolatban érdeklődni a program@perfectnails.hu címen lehet!

A verseny tisztaságának megőrzése érdekében a Szervező jogosult a számítógépes manipulációval növelt szavazatokat nullázni. A versenykiírásban szereplő bármely feltétel megkerülése a versenyből való kizárást vonja maga után. A közönségszavazás elindítása előtt publikált munkák kizárásra kerülnek.